Ismeritek?
- Persze, de hol kapható? Katt ide!
Biztos láttátok már, mert igen csak felkapott lett főleg a külföldi sztárok között. Ez az a bizonyos amulett, ami egy kezet ábrázol és az indiai verzión egy nagy szem található a kéz közepén. Maga a hamsa szó arabul azt jelenti, hogy öt, vagyis a kéz öt ujja.
Általában ékszer medáljaként vagy fali díszként találkozhatunk vele. Ez a szimbólum nagyon régóta és több kultúrában is fellelhető.
Jelentése általában mindenütt ugyanaz; vagyis:
- védelmet nyújt a szemmel verés ellen
- áldást, hatalmat és erőt is jelképez
Ékszerként általában valamilyen fémből készítik. A házak falára piros festékkel (a feláldozott állat vérével) festik, vagy fali díszként a szobák ajtaja, bejárati ajtó fölé akasztják a védelem érdekében.
A kezet kétféleképpen is ábrázolhatják:
- az ujjak széjjelebb állnak egymástól, ezt a gonosz elűzésére használják
- zárt ujjakkal, hogy szerencsét hozzon
A kereszténység, judaizmus és az iszlám előtti időkből származik. Még az ókori Mezopotámiába vezethető vissza az első fellelhető jelképek eredete. Közép-keleten és Észak-Afrikában elterjedt jelkép. Ezen kívül az iszlám világ előszeretettel használja. Az iszlámban Fatima kezének nevezik. Fatima Zahra-ra emlékezve, aki Mohamed lánya volt.
A keleti keresztények Szűz Mária kezének hívják, a zsidók pedig Miriam kezeként tartják számon, aki Mózes és Áron testvére volt. A Kabbalista dokumentumokban is megjelenik. Még a Török Szultánságban is ismerték.
Több helyen is olvastam, hogy milyen ciki hamsa medált hordani, mert még azt hiszik, hogy a Kabbala szekta tagja vagy... :-)
Ezek után inkább utánanéztem mi köze a hamsa szimbólumnak a Kabbalához. Annyi biztos, hogy a Kabbala nem egy vallás vagy szekta, hanem a zsidó spiritualitás része, más néven a zsidó misztikus tanítások régi és szent hagyománya. A Kabbalában ugyanolyan védelmező szerepe van a hamsa szimbólumnak és egy piros fonalból készült karkötőn hordják medálként. Magát a piros fonal karkötőt önállóan is hordják, tehát nem szerves része a medál.
Az, hogy ennyire elterjedt és "divatos" lett, a sztároknak is köszönhető természetesen. Bár sokuk nem is igazán tudja megmagyarázni, hogy miért is viseli. Sokan divatból, sokan azért, mert barátai javasolták vagy épp tőlük kapták. De vannak, akik kifejezetten hisznek a védő erejében és életük pozitív mozzanatait, sikereit a hamsa medálnak tulajdonítják.
Hogy kik hordják? Pl.: Madonna, Gwyneth Paltrow, Jennifer Aniston, Heidi Klum, Rihanna.
Íme egy kis összeállítás képekben:
Nektek van hamsa medálotok? Hordjátok vagy hordanátok?
Nekem van, ahogy az első képeken látszik, de a medált az ezüst nyakláncomon hordtam anno, mert a piros fonal karkötő túl hosszúnak bizonyult, simán lejött a csuklómról, ha lehengergettem róla. :-)
Forrás: Wikipédia
Hogy hol kapható hamsa medál? Nézd meg ezt a táblázatot!Címkék: ékszer, ékszer divat, ékszertrend, Fatima keze, hamsa, karkötő, nyaklánc